Dr. Schmalzl Judit

fogorvos, fogpótlástan szakorvos

Szakterület:
fogpótlástan, gnatológia, esztétikai fogászat

Már az egyetemi tanulmányaim alatt is a legfőbb érdeklődési körömbe tartozott a fogpótlástan, kifejezetten annak digitális fogpótlástani irányzata, valamint a gnatológia, azaz az álkapocsízületi problémák kezelése, ezáltal különösen ezen szakterületekkel szeretek foglalkozni.
A kezelések alkalmával igyekszem a kellemes, barátságos és oldott hangulatú légkör kialakítására, amelynek során minden egyes lépést részletesen bemutatok, illetve elmagyarázok a pácienseim részére a kölcsönös bizalom megteremtése érdekében.
Munkám során a legfőbb célom, hogy pácienseim a lehető legmegfelelőbb ellátásban részesülhessenek, mind esztétikai szempontból, mind pedig funkcionalitás szempontjából.

Fogorvosi diplomámat, valamint a fogpótlástan szakvizsgámat a Semmelweis Egyetemen szereztem meg, ahol jelenleg a Fogpótlástani Klinikán egyetemi tanársegédi pozícióban is dolgozom, valamint emellett PhD tanulmányaimat is ott folytatom. A klinikai munkám során részt veszek a külföldi és magyar fogorvostan hallgatók oktatásában egyaránt, ezen túlmenően pedig számos hazai és nemzetközi konferencián, illetve továbbképzésen aktív résztvevő vagyok annak érdekében a fogászat világában naprakész tudással rendelkezzek a legújabb technológiai újítások kapcsán.

Execution time and Memory usage

PointExecution time (seconds)Usage memory (bytes)Database queries
By themeTotal (WP+Plugins+Theme)By themeTotal (WP+Plugins+Theme)By themeTotal (WP+Plugins+Theme)
THEME START-0.311-24 710 984-77
After load theme required files0.0470.359354 35225 065 336077
After WP INIT actions-0.635-49 247 472-133
After Theme Init0.0550.643415 92849 309 0486139
Before Theme HTML output0.0550.643416 36849 309 4886139
BODY start0.2320.823 764 24852 657 36880213
Before Page Header0.2350.8233 763 54452 656 66481214
After show menu0.2860.8743 871 32052 764 44090223
Before Page content0.3050.8923 879 51252 772 63292225
After Page content0.3320.9194 411 93653 305 056101234
After Footer0.3340.9224 435 16853 328 288101234
After Theme HTML output0.3420.934 443 03253 336 152108241
WP PAGE OUTPUT END-0.942-53 388 968-246