Dr. Lukács-Dobi Orsolya

konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa

Szakterület:
mikroszkópos endodoncia, konzerváló fogászat

A diploma megszerzése után szerettem bele az endodonciába. A gyökérkezelések mellet, szívesen végzek egyéb konzerváló fogászati beavatkozásokat vagy vállalom fogpótlások, elsősorban koronák, hidak készítését.

Kiemelkedően fontos számomra a nyugodt, jó hangulatú légkör kialakítása, valamint pácienseim bizalmának elnyerése. Nagy gondot fordítok pácienseim személyre szabott, teljes körű tájékoztatására és a kezelések fájdalommentes kivitelezésére. Munkám során nagy hangsúlyt fektetek a funkció mellett az esztétikára. Szerencsésnek tartom magam, mert azon emberek közé tartozhatok, akik igazán szeretik hivatásukat, így napról napra újult erővel, őszinte mosollyal segíthetem pácienseimet. Számomra a legnagyobb öröm, ha pácienseim elégedett, egészséges mosollyal távoznak.

Rendszeresen veszek részt továbbképzéseken. Fő érdeklődési területem a konzerváló fogászat, azon belül is az endodoncia (gyökérkezelés). Külön büszkeséggel tölt el, hogy 2017-ben azon 2 rezidens egyike lehettem, akik esetbemutatásukkal részvételt nyertek, a Pécsi Tudományegyetem által tartott, egy hetes elméleti és gyakorlati endodonciai továbbképzésre.

Nagy örömmel tölt el, hogy a Poncz Dental csapatának tagjaként, egy a folyamatos fejlődés mellett maximálisan elkötelezett, modern, kimagaslóan felszerelt rendelőben várhatom pácienseimet.

Nyelvismeret:

angol

Tanulmányok, továbbképzések:
  • 2014-ben végeztem a Semmelweis Egyetemen.
  • Szakvizsgámat 2017-ben szereztem meg és váltam a konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosává.
  • 2014 Klinikai Tehetséggondozó Program (KTP): Semmelweis Egyetem Konzerváló Fogászati Klinika (az egyetem alatt)
  • 2014. június Direkt héj készítés egyszerűen, kiemelkedő minőségben – gyakorlati tanfolyam (Dr. Volom Dental & Medical Kft.)
  • 2015. május Gyermekfogászati ellátás napjainkban – elméleti és gyakorlati továbbképzés (VOCO)
  • 2015. május Az „S” Technika – Megbízható endodonciai protokoll a trepanálástól az apikális mikrosebészetig – elméleti és gyakorlati továbbképzés (Dentsply; előadó: Prof. John J. Stropko DDS) 2015. május Kerr Endodontics gyökérkezelés profiknak – gyakorlati tanfolyam (VaLid Kft.)
  • 2015. május VII. Upgrade Nemzetközi Kongresszus – IV. Endodontiai Kongresszus (Dental Press Hungary Kft.)
  • 2015. szeptember Hands-on course of Shaping for cleaning the root canal system & Chemical preparation of the root canal system – elméleti és gyakorlati továbbképzés (VaLid Kft.; előadó: Dr. Philippe Sleiman)
  • 2015. október Dental World 2015 – Endodontiai Kongresszus (Dental Press Hungary Kft.)
  • 2015. november Innovatív endodoncia ProTaper Next + Guttacore elméleti és gyakorlati kurzus (Humandent Bt.)
  • 2016. október Dental World 2016 – Endodontiai Kongresszus (Dental Press Hungary Kft.)
  • 2016. október Endodoncia felsőfokon – Haladó szintű, részletekbe menő elméleti és gyakorlati kurzus, a gépi tágításban tapasztalattal rendelkezők részére (VaLid Kft.; előadó: Dr. Philippe Sleiman)
  • 2016. november Bővített fokozatú sugárvédelmi továbbképzés (Juhász és Makár Orvosi Szolgáltató Bt.)
  • 2016. november Célkeresztben a cementek – indikációk, hibalehetőségek, anyag-választás – elméleti és gyakorlati továbbképzés (3M Hungária Kft.; előadó: Dr. Berze Ildikó)
  • 2017. március Endodoncia érthetően! Az átfogó endodonciai koncepció – gyakorlati kurzus (Endobolt; előadó: Dr. Berecz Endre)
  • 2017. április; szeptember Morita endo-kurzus – gyakorlati kurzus (Mori-Dent Kft.; előadó: Dr. Hámori Árpád)
  • 2017. május-június Praxisgyakorlat orientált endodontia – 1 hetes elméleti és mikroszkópos gyakorlati továbbképzés (PTE)
  • 2017. szeptember A véralvadásgátlók szerepe a fogorvoslásban és a sebészeti társszakmákban – interdiszciplináris fórum (MAFIT, MOTESZ)
  • 2017. október Dental World 2017 – Endodontiai Kongresszus (Dental Press Hungary Kft.)
  • 2018. október Dental World 2018 – Endodontiai Kongresszus (Dental Press Hungary Kft.)
  • 2018. december CBCT az endodonciában – elméleti előadás, szoftverhasználati és esetbemutató tréning (Endobolt; előadó: Dr. Szabó Szilárd; Dr. Budai Zsolt)
  • 2019. április Professzionális beavatkozások a mindennapok endodonciájában – Lehetőségek és határok az endodonciai kezelésben: gyógyulás vagy extrakció (VaLid Kft.; előadó: Dr. Giancarlo Pongione)
  • 2019. október Dental World 2019 – Endodontiai Kongresszus (Dental Press Hungary Kft.)
  • 2020. október Dental World 2020 – Online Kongresszus (Dental Press Hungary Kft.)
  • 2020. november Gyökérkezelés újgenerációs, hőre megújuló fájlokkal – online Coltene kurzus (Endobolt; előadó: Dr. Mekis Miklós)
  • 2020. november Betört műszerek menedzselése az endodonciai ellátásban – online kurzus (Endobolt; előadó: Dr. Kovács Kitti
Dr. Lukács-Dobi Orsolya fogorvos Poncz Dental

Execution time and Memory usage

PointExecution time (seconds)Usage memory (bytes)Database queries
By themeTotal (WP+Plugins+Theme)By themeTotal (WP+Plugins+Theme)By themeTotal (WP+Plugins+Theme)
THEME START-0.493-31 505 792-76
After load theme required files0.0490.542353 04831 858 840076
After WP INIT actions-1.865-49 225 848-116
After Theme Init0.0611.878433 68849 306 48812128
Before Theme HTML output0.0611.878434 12849 306 92812128
BODY start0.2112.0272 775 19251 647 99297213
Before Page Header0.2142.032 773 19251 645 99298214
After show menu0.2742.092 817 47251 690 272104220
Before Page content0.2962.1122 823 63251 696 432106222
After Page content0.3222.1383 041 99251 914 792112228
After Footer0.3252.1413 048 84051 921 640112228
After Theme HTML output0.3322.1483 075 56851 948 368119235
WP PAGE OUTPUT END-2.154-51 980 760-238