Dr. Schmalzl Judit

fogorvos, fogpótlástan szakorvos

Szakterület:
fogpótlástan, gnatológia, esztétikai fogászat

Már az egyetemi tanulmányaim alatt is a legfőbb érdeklődési körömbe tartozott a fogpótlástan, kifejezetten annak digitális fogpótlástani irányzata, valamint a gnatológia, azaz az álkapocsízületi problémák kezelése, ezáltal különösen ezen szakterületekkel szeretek foglalkozni.
A kezelések alkalmával igyekszem a kellemes, barátságos és oldott hangulatú légkör kialakítására, amelynek során minden egyes lépést részletesen bemutatok, illetve elmagyarázok a pácienseim részére a kölcsönös bizalom megteremtése érdekében.
Munkám során a legfőbb célom, hogy pácienseim a lehető legmegfelelőbb ellátásban részesülhessenek, mind esztétikai szempontból, mind pedig funkcionalitás szempontjából.

Fogorvosi diplomámat, valamint a fogpótlástan szakvizsgámat a Semmelweis Egyetemen szereztem meg, ahol jelenleg a Fogpótlástani Klinikán egyetemi tanársegédi pozícióban is dolgozom, valamint emellett PhD tanulmányaimat is ott folytatom. A klinikai munkám során részt veszek a külföldi és magyar fogorvostan hallgatók oktatásában egyaránt, ezen túlmenően pedig számos hazai és nemzetközi konferencián, illetve továbbképzésen aktív résztvevő vagyok annak érdekében a fogászat világában naprakész tudással rendelkezzek a legújabb technológiai újítások kapcsán.

Execution time and Memory usage

PointExecution time (seconds)Usage memory (bytes)Database queries
By themeTotal (WP+Plugins+Theme)By themeTotal (WP+Plugins+Theme)By themeTotal (WP+Plugins+Theme)
THEME START-0.238-24 711 536-77
After load theme required files0.0460.284354 39225 065 928077
After WP INIT actions-0.52-49 248 168-133
After Theme Init0.0540.527416 04849 309 8246139
Before Theme HTML output0.0540.527416 48049 310 2566139
BODY start0.210.6843 763 16052 656 93680213
Before Page Header0.2130.6873 762 45652 656 23281214
After show menu0.2550.7283 870 23252 764 00890223
Before Page content0.2720.7463 878 42452 772 20092225
After Page content0.30.7744 410 84853 304 624101234
After Footer0.3030.7774 434 08053 327 856101234
After Theme HTML output0.3110.7854 441 94453 335 720108241
WP PAGE OUTPUT END-0.794-53 388 536-246